Bemutatkozás

A TSS Kft. rövid története

Társaságunk 1996-ban alakult részben külföldi, részben hazai befektetők részvételével. A megfelelő tapasztalat megszerzése évekig tart, társaságunk vezetői és dolgozói azonban nem csak a megalakulás óta foglalkoznak faipari szerszámokkal és gépekkel, már előtte megszerzett több évtizedes gyakorlattal rendelkeznek a gépek és szerszámok javítását, karbantartását, élezését illetően.
Kezdeti időszakban csak faipari szerszám és faipari gép kereskedelmével foglalkoztunk, valamint a faipari szerszámok élezésével. Kis mértékben gyártottunk új váltólapkákat is a szerszámokhoz, hiszen ezekhez a technikai felszereltség a rendelkezésünkre állt.
A társaság 1998-ban kizárólag belföldi tulajdonba került. A tulajdonosi szerkezet megváltozásával a fejlesztési és gyártási elképzelések is gyökeresen megváltoztak.
A faipari gépek értékesítésénél a német HOMAG cégcsoportot képviseltük Magyarországon, mely cégcsoport gépeinek (BRANDT, HOMAG, WEEKE, HOLZMA) karbantartását, üzembe helyezését a mai napig kiképzett szerelőgárda végzi. Természetesen az új gépek mellett a felújított, valamint a használt faipari gépek értékesítése is jelentős forrást biztosított ahhoz, hogy a szerszámok gyártását be lehessen indítani.
2000-ben részben pályázati, részben saját erős forrásból felépítettünk egy 400 m² nagyságú üzemcsarnokot, hiszen a faipari szerszámok gyártása az eszközökön kívül helyigényes tevékenység.
Persze a szerszámok pontosságát elsősorban a gyártósor, valamint a mérő- és ellenőrző rendszerek pontossága határozza meg. A beruházás első fázisaként a szerszámalaptestek gyártásához szükséges CNC megmunkáló gépek kerültek beszerzésre, beleértve a szerszámok precíz élkialakításánál létfontosságú 5 tengely mentén elmozduló CNC köszörűgépet is.
A gyártást a beforrasztott lapkás szerszámok gyártásával kezdtük, melyekhez szintén nélkülözhetetlen eszközök kerültek beszerzésre, mint például az indukciós forrasztógép. Mindezek mellett beindítottuk a váltólapkás szerszámok gyártását is.
A faipari szerszámoknál megszokott kerületi illetve vágási sebesség eléréséhez szükséges magas fordulatszámnak elengedhetetlen követelménye a szerszámok dinamikus kiegyensúlyozása, melyet a méretellenőrzés mellett minden esetben elvégzünk.
Gyártási programunkban megtalálhatók az ajtó és ablakgyártó szerszámok egyedi és sorozatgyártását lehetővé tevő összeállítások, a vevők egyedi elképzelései szerinti profilos szerszámok asztali maró-, többfejes gyalu-, kézi és CNC felsőmarógépekhez.
Nagy gyakorlattal rendelkező munkatársaink készséggel állnak szakmai tanácsokkal partnereink rendelkezésére.